Tudásbázis: EasyBID
EASYBID (HEADER BIDDING)
Szerző: Dorina Takács on 2020 August 6. 12:39

Tartalomjegyzék

 

EASYBID az Adverticum rendszerében

A megoldás célja, hogy az Adverticum ügyfelei a saját direkt értékesített kampányaikat az AdServer rendszerében együtt kezelhessék a programmatic kampányokkal olyan módon, hogy a kiszolgáláskor a rendszer adott hirdetési helye(ke)t/zóná(ka)t megversenyeztet több SSP szolgáltatóval is úgy, hogy figyelembe veszi az Adverticum AdServerében felvett kampányok beállításait, prioritásait, valamint árait, és azt a hirdetést jeleníti meg, ami a legtöbb bevételt hozhatja. 

 A funkció megvalósítására az Adverticum szerveroldali megvalósítást kínál, így:

  • tetszőleges számú partner felé mehet ki egy időben kérés,
  • nem kell a különböző böngészők miatti kompatibilitási problémákkal foglalkozni,
  • nem lehet befolyásolni kliens oldalon a rendszerek által kapott válaszokat, és esetleg ezzel károsítani a kampánymegjelenést,
  • nem kell a weboldalak forrásában lévő beépítési kódokat módosítani,
  • az Adverticum által kínált összes goa3 alapú kiszolgálási típussal használható a funkció (hagyományos, document.write, ajax),
  • a külső rendszerek túl lassú válaszideje esetén sem feltétlenül marad eladatlan inventory, mert az előre definiált timeout letelte után a direkt kampányok közül a sorrendben megfelelő kerül kiszolgálásra.

 

Jelenleg a Prebid a legszélesebb körben használt "wrapper", több mint 60 partnerrel (szinte az összes nagy szolgáltatót tartalmazza). Több megoldást is kínál a Header Bidding működtetéséhez, többek között a Prebid Server-t (http://prebid.org/prebid-server/prebid-server-overview.html), ami az SSP-kel való kommunikáció lebonyolításáért is felel, de megoldott benne a user szinkronizáció, biztosítottak a különböző adapterek (ssp csatlakozási interfészek), illetve a licitálás és a kommunikáció által okozott terhelés is erre a szerverre hárul.

 

 Amire a funkció használatához szükség van:

  • az Adverticum rendszerével API szinten kapcsolatban álló Header Bidding szolgáltatóra, amely jelenleg a Prebid rendszere/szervere, amit az Adverticum üzemeltet,
  • az Adverticum AdServerében a használni kívánt SSP szolgáltatók implementálására, valamint ügyfeleinknek a szolgáltatókkal kötött élő szerződés(ek)re, és az ott beállított részletekre (a létrehozott egységek azonosítóit kell felhasználni az Adverticum EasyBID rendszerében a Header Bidding kampányok futtatásához),
  • az Adverticum rendszerében elérhető EasyBID funkcióra. Ennek és a használható SSP szolgáltatóknak az engedélyezése ügyfélszinten történik, amelyet megrendelés után munkatársaink tudnak bekapcsolni. Ekkor kerül beállításra a Partner és az SSP-k közötti szerződésben szereplő alapértelmezett jutalék mértéke is, mely később EasyBID Site-onként módosítható.

 

EASYBID SITE

Az SSP szolgáltatókra és az ott létrehozott egységekre globálisan vonatkozó specifikus beállításokat az Adverticum adminisztrációs felületén, az EasyBID fül alatt található felületen kell megadni (hasonlóan az EasySSP site adatokhoz).

Site név*: az SSP rendszerben felvett site neve. Kötelezően kitöltendő mező!

Rövid leírás: a felvett site rövid leírása

Leírás: hosszabb leírás a felvett site-ról 


IAB kategória: Megadhatók IAB kategóriák, melyek legördülő listából választhatók ki. (egy EasyBID bannerhez több EasyBID site is tartozhat. Ha több site van, és a site-oknál több kategória lett megadva, akkor az a felvett bannereknél mind együtt lesz elküldve.)

Site típus*: Beállítható SSP szolgáltató, amely legördülő listából választható ki, és segítségével a felvenni kívánt site-hoz tartozó SSP specifikus adatok adhatóak meg. Kötelezően kitöltendő mező!

 FONTOS! Tesztelésekkel is ellenőrizve, a Rubicon és az Adform rendszerével valósult meg a Header Bidding kommunikáció, de a lista természetesen bővíthető olyan szolgáltatókkal, akik a Prebid rendszerével is kapcsolatban állnak.

 

Alapértelmezetten az alábbiak kerültek előkészítésre:

- RTB House - https://www.rtbhouse.com/

- Index Exchange - https://www.indexexchange.com/

- Pubmatic - https://pubmatic.com/

- Appnexus - https://www.appnexus.com/

A megjelenések felvételekor szolgáltatótól függ, hogy milyen kötelező és/vagy opcionális paraméterek megadása szükséges, illetve lehetséges. Az alább felsorolt opciók közül alapértelmezetten csak a kötelező adatok kerültek kivezetésre, de később, amennyiben a tesztelés alatt szükségesnek tűnik, a lista bővíthető. 

 

Site-on megadható paraméterek

Banneren megadható paraméterek

Opcionális paraméter

RUBICON

account_id, site_id

zone_id

inventory, visitor

ADFORM

 

mid, widht, height

 

RTBHOUSE

publisher_id

 

 

INDEX EXCHANGE

site_id

 

size

PUBMATIC

publisher_id

 

ad_slot

APPNEXUS

 

placement_id, inv_code, member

traffic_source_code, reserve, position, use_pmt_rule

  

Csak a Site típus kiválasztása után elérhető beállítások:

Továbbított változók: A tartalomszolgáltatók valós időben átadhatják általános targetálási, vagy akár a CustomTarget adataikat is a Rubicon vagy az Adform rendszerének. (Jelenleg csak ezzel a két szolgáltatóval megvalósított ez az együttműködés) 
Figyelem! A targetálás eléréséhez és helyes működéséhez szükséges a változókat az SSP szolgáltató rendszerébe is felvinni, ezt a tartalomszolgáltatók tudják a Rubiconnal vagy az Adformmal egyeztetve megtenni.

Jutalék*: az SSP szolgáltató jutaléka (%-ban megadva) A megadható érték minimum 0, maximum 99,9. A szolgáltatás bekapcsolásakor az Adverticum munkatársai megadnak egy alapértelmezett számot, mely a site részleteinél bármikor módosítható. 
Figyelem! Az újonnan megadott jutalékot, csak az átírást követően veszi figyelembe a rendszer, és számol azzal!

A tartalomszolgáltatók érdeke, hogy az SSP szolgáltató jutalékának levonása után is jobban járjanak, mintha egyéb az AdServer-be felvett tervet szolgált volna ki a rendszer. Ehhez mindenképpen szükséges, hogy az adott price értékénél ne csak az adott zónában futó legdrágább megjeleníthető terv árát vegye figyelembe kiszolgáláskor a rendszer, hanem az SSP szolgáltató jutalékát is, amit le fognak vonni a kiszolgált hirdetés árából. 


Egy példával szemléltetve:
Jutalék mértéke: 18%
Az adott zónában futó legdrágább Adserverben felvett megjeleníthető hirdetés ára 99 Ft. Ilyenkor az Adverticum AdServer-e kérést küld az SSP szolgáltató felé, hogy van-e ennél drágábban megjeleníthető hirdetése. Azonban ilyenkor nem 99 Ft-nál drágábbat kér, hanem 99x1,219512, azaz 120,7316 Ft-nál.  Amennyiben csak 99 Ft-ot mondott volna, akkor az SSP szolgáltató adhat pl. 100 Ft-os hirdetést, ami viszont a jutalék levonása után a tartalomszolgáltatónak csak 82 Ft bevételt jelentene.

 FONTOS! A prebid szerveres kommunikáció miatt akkor is létre kell hozni Site-ot, ha nem tartozik hozzá külön site-on megadható paraméter, mint pl. az Adform vagy az Appnexus esetében!

 FONTOS! EasyBID site módosításakor csak az alap adatok írhatóak át, a Site típusa már nem változtatható (csak a kapcsolódó paraméterek!) Amennyiben rossz, vagy felesleges site jött létre, azt érdemes archiválni.

Figyelem! EasyBID site-ot csak abban az esetben lehet archiválni, amennyiben nem szerepel a rendszerben olyan aktív banner, amely használná.

 

KAMPÁNYBEÁLLÍTÁSOK AZ EASYBID KISZOLGÁLÁSHOZ

 FONTOS! Csak olyan kampány alá lehet EasyBID bannert felvenni, ahol a hirdetőnek a "Saját szereplő" van beállítva. Ez kampány- és bannermásolás esetén is érvényes! (Egyéb hirdető esetében új banner felvételénél az EasyBID site-ok nem listázhatóak, másoláskor pedig a rendszer hibaüzenetet küld.)

 

EASYBID TERV LÉTREHOZÁSA

A hibalehetőségek csökkentése és a további funkcionalitás érdekében a tervek felvétele során, az „ár” megadásakor rendelkezni kell arról, hogy a tervhez milyen típusú árazás tartozik. Itt dönthet a felhasználó arról, hogy nem ad meg árat (Nem), ár alapú priorizációt használ-e (Igen), illetve RTB-s (RTB) vagy Header bidding-es (EasyBID) tervet szeretne felvenni.

Figyelem! Abban az esetben, ha EasyBID tervet használunk, akkor az ár mezőt (tehát a hagyományos ár alapú priorizációs beállításokat) a terv-zóna oldalról a rendszer nem veszi figyelembe. 

 FONTOS! Egy terv egyszerre nem tartalmazhat EasyBID típusú és egyéb bannereket! Ilyen esetben csak az EasyBID-es bannerek kerülnek kiszolgálásra!

 FONTOS! A Prebid szervertől érkező hirdetést, azaz az EasyBID bannert csak EasyBID tulajdonsággal (EasyBID ár megadásával) rendelkező tervvel és csak EasyBID tulajdonsággal rendelkező zónában lehet futtatni!

  

EASYBID BANNER FELVÉTELE

Figyelem! Csak saját hirdetővel felvett kampány alá lehet EasyBID bannert felvenni, vagy másolni.

A bannertípusok köre bővítve lett az EasyBID opcióval, amellyel a Header Bidding kiszolgálásban résztvevő objektumokat lehet felvenni.

Név*: a banner listákban megjelenő neve. Kötelezően kitöltendő mező! 

Leírás: a banner leírása. 

Rövid leírás: a banner rövid leírása.

Bannerméret*(szélesség és magasság): a bannerek méreténél nincs előre meghatározott lista a kiválasztható értékekkel.  A legördülő menü csak egy gyorsválasztó segítség.
 FONTOS! Maximálisan csak három méret rendelhető egy megjelenéshez!
Figyelem! Az OpenRTB 2.5-ös szabványban a megjeleníteni kívánt banner méretének küldése kötelező, az Adform azonban eltér a többi SSP-től, mert esetükben mindegy milyen méretű bannert kér a rendszer, olyan választ kap, amilyen méretűre az adott zóna az Adformban be van állítva. Mivel egy EasyBID bannerhez több méret is tartozhat, ezért fontos tisztázni, hogy az adott Adform zóna (mid) milyen mérettel lett felvéve az Adform rendszerében, így az EasyBid site kapcsolaton belül a mid-en kívül az adott Adform zóna szélesség és magasság értékét is kötelező megadni. Az adminisztáricós felület figyelmeztet, ha az Adform zónának a bannernél beállított méretektől eltérő értéket adunk.
A Rubicon csak olyan méretű bannereket enged megjelenni, amik a gyorsválasztó legördülő menüben szerepelnek.

Bidfloor (USD): a megadható minimum licitár. Nem kötelező kitölteni, megadása esetén is csak akkor veszi figyelembe a rendszer, ha az adott licitnél az Adverticum által kiszámított minimum ár kisebb lenne, mint a beállított érték.

Interstitial engedélyezése: a jelölőnégyzet bepipálásával engedélyezzük az interstitial megjelenést. Amennyiben a zónán engedélyeztük, de a banneren nem, abban az esetben ez a funkció nem fog működni, mindkét objektumon szükséges ennek beállítása.

EasyBID site kapcsolatok: Új EasyBID site kapcsolatok felvételekor a korábban elmentett EasyBID site-okat lehet beállítani és alkalmazni a különböző megjelenésekhez, melyek egy legördülő listából választhatóak ki. Ez az objektum fogja a banneren a megadott SSP rendszerből származó tag-ekhez rendelni a site specifikus beállításokat, amelyek automatikusan eljutnak a Prebid rendszerébe. Egy banner akár több SSP szolgáltatót és/vagy akár több azonos, de külön egységként kezelt site-ot is tartalmazhat.

A prebid szervere felé a kérések „bannerenkénti csomagokban” mennek, és így is kerülnek kiértékelésre.

A megjelenések felvételekor szolgáltatótól függ, hogy milyen kötelező és/vagy opcionális paraméterek megadása szükséges, illetve lehetséges. Az alább felsorolt opciók közül alapértelmezetten csak a kötelező adatok kerülnek kivezetésre, de később, amennyiben a tesztelés alatt szükségesnek tűnik, a lista bővíthető.

 

 

Site-on megadható paraméterek

Banneren megadható paraméterek

Opcionális paraméter

RUBICON

account_id, site_id

zone_id

inventory, visitor

ADFORM

 

mid, width, height

 

RTBHOUSE

publisher_id, region

 

 

INDEX EXCHANGE

site_id

 

size

PUBMATIC

publisher_id

 

ad_slot

APPNEXUS

 

placement_id, inv_code, member *

traffic_source_code, reserve, position, use_pmt_rule

 

* Figyelem! Az AppNexus 'placementId', 'inv_code' és 'member' mezők mindegyikét nem lehet egyszerre megadni! Amennyiben a placementId meg van adva, akkor a másik kettő maradhat üresen, viszont ha nincs placementId, akkor az inv_code' és a 'member' mezők mindegyikének kitöltése szükséges a megfelelő működéshez!

 

 FONTOS! Az EasyBID Site-ok egy új kialakítású, korábban a rendszerben nem szereplő kapcsolattal jönnek létre, ezért a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében az alábbiakra különös figyelmet kell fordítani. Mindig hibátlanul legyenek megadva azon adatok, amik a bannerhez tartoznak, tehát:

  • mindig legyen egyedi neve (az adott kampány alatt), és minimum 1 megadott mérettel rendelkezzen!
  • minden EasyBID site kapcsolaton megadott paraméter megfelelően legyen kitöltve!

Amennyiben ezek beállítása hibás, az objektum lementésekor az „EasyBID site kapcsolatok”-on megadott paramétereket nem tárolja a rendszer, csak hibajelzést jelenít meg, új objektum létrehozása esetén pedig a kapcsolatok mentése nélkül is létrejön a banner.

Megjelenítés: A bannertípusok köre bővítve lett az „EasyBID” opcióval, amellyel a Header Bidding kiszolgálásban résztvevő objektumokat kell felvenni.

 

EASYBID zóna beállítása 

Ahhoz, hogy egy adott zónában EasyBID-es kampány futhasson, zónaszinten is engedélyezni kell a funkciót. A display engedélyezésével és az EasyBID funkció bepipálásával tehető egy adott zóna EasyBID kompatibilissé, vagyis itt adhatjuk meg, hogy az adott zóna részt vegyen-e a Header Bidding kiszolgálásban.

 

A zóna esetében tehát az alábbi specifikus adatokat adhatjuk meg:

 

EasyBID*: Igen/Nem választási lehetőség az Igen kiválasztásával jelennek meg a további paraméterek. Kötelezően kitöltendő mező!

EasyBID Interstitial engedélyezése: a jelölőnégyzet bepipálásával engedélyezhetjük az SSP rendszerekből érkező Interstitial bannerek megjelenítését. A megfelelő működés érdekében a banneren és a zónán is szükséges engedélyezni az Interstitial funkciót.

EasyBID pozíció*: listából kiválasztható paraméter, amely azt jelzi, az oldalon belül hol található az adott zóna. Kötelezően kitöltendő mező!

Display típus*: display típusok közül az EasyBID-es zóna esetében az EasyBID display típust kell kiválasztanunk. Kötelezően kitöltendő mező!

Figyelem! EasyBID-es zónákban nem csak EasyBID-es tervek és bannerek futtathatóak, hanem bármilyen, ami a beállított adatok alapján kompatibilis az adott objektummal.

 

ZÓNA KOMPATIBILITÁS: 

  • Méret: Amennyiben több méret van beállítva az EasyBID bannernél, akkor a banner listázásakor csak az első méret látszik, és csak ezt veszi figyelembe a rendszer a terv-zóna hozzárendelés oldalon a „szűrés bannerekre” gomb megnyomásakor. Azonban, ha van akár egy olyan beállított EasyBID banner méret, ami kompatibilis a zónával, akkor a hozzárendelés státusza: „Rendben”-re vált. Amennyiben egy sem ilyen, akkor „Hibás” státuszú lesz.
  • Display: Fontos arra figyelni, hogy a rendszer csak azt nézi a státusz mutatásakor, hogy adott megjelenéssel rendelkező banner/terv kompatibilis-e a zónával, azaz engedélyezve van-e rá a szükséges display. Így akkor nem lesz kompatibilis, ha pl. a zónánál nincs kipipálva az EasyBID display. Azonban figyelni kell, mert kompatibilisnek mutatja akkor (is), ha pl. a display be van pipálva, de magán a zónán az EasyBID opció a „nem”-en maradt.

 

EASYBID STATISZTIKA: 

Külön-külön beállítható az EasyBID statisztika elérhetősége az egyes felhasználóknak. A fiókban a felhasználó nevére kattintva lehet jogosultságot adni vagy azt módosítani, az „Összes mérőszám” mellett lévő checkbox kipipálásával. 

Minden profilhoz tartozó user esetén külön szabályozni lehet a hozzáféréseket (ezt bárki megteheti, akinek teljes hozzáférése van az adott fiók használatához).

Az Adverticum AdServerében is lekérhetőek statisztikai adatok az EasyBID kampányok teljesítéséről. Kiszolgáláskor a rendszer lejegyezi (logolja) a nyertes licit árát, és azt is, hogy az melyik SSP-től érkezett. A statisztikában elérhető az összes Header Bidding bevétel, valamint ugyanez SSP-k szerinti bontásban is. 

 FONTOS! Az elszámolás alapját az SSP rendszerek saját statisztikái határozzák meg, a pontos és részletes adatokat az adott rendszer szolgáltatja. 

Az új mérőszámok két csoportba tartoznak:

A.) Bárkinek elérhető, aki használja az EasyBID szolgáltatást:

  • EasyBID bevétel (USD): az összes tényleges Header Bidding bevétel,
  • EasyBID bevétel (USD) #: az összes Header Bidding vásárlások/események darabszáma,
  • EasyBID bevétel (USD) Átl: az átlagos Header Bidding bevétel.

 
B.) Opcionálisan elérhető azon ügyfeleink számára, akik az EasyBID szolgáltatáshoz …
… a Rubicon rendszerét is használják:

  • Rubicon - EasyBID bevétel(USD): a tényleges Rubicon Header Bidding bevétel,
  • Rubicon - EasyBID bevétel (USD) #: a Rubicon vásárlások/események darabszáma,
  • Rubicon - EasyBID bevétel (USD) Átl: az átlagos Header Bidding bevétel.

 

… az Adform rendszerét is használják:

  • Adform - EasyBID bevétel (USD): a tényleges Adform Header Bidding bevétel,
  • Adform - EasyBID bevétel (USD) #: az Adform vásárlások/események darabszáma,
  • Adform - EasyBID bevétel (USD) Átl: az átlagos Header Bidding bevétel.

 …stb 

Az opcionális mérőszámok használata és megjelenítése attól függ, hogy az adott Adverticum ügyfél milyen külső SSP szolgáltatókkal áll szerződésben, kikkel kíván EasyBID licitet indítani.

  

EASYBID ÁRFOLYAMSZÁMÍTÁS

A Prebid rendszerében az alap valuta dollárban értendő, ezért valuta konverziót alkalmazunk, hogy a felhasználóinknak lehetősége legyen az ár alapú priorizáció esetében versenyeztetni az impression-ök értékét a külső rendszerből származóval.

Funkcionálisan ez azt jelenti, hogy a hagyományos ár alapú priorizáció esetében lehetőség van az árat forintban (HUF), euróban (EUR), és dollárban (USD) is megadni, amely összeget aztán a rendszer a napi aktuális árfolyam szerint tovább konvertálja dollárba, és úgy számol vele a továbbiakban.

  • forint/dollár: a Magyar Nemzeti Bank api-ján keresztül kéri le és tárolja a rendszer,
  • euró/dollár: a European Central Bank api-ján keresztül kéri le és tárolja a rendszer 

További információt az ár alapú priorizáció használatáról Tudásbázisunk ezen (https://support.adverticum.net/index.php?/Sales/Knowledgebase/Article/View/524/0/ar-alapu-priorizacio) bejegyzésében olvashat.

  

EASYBID KISZOLGÁLÁS  

A kiszolgálás során az Adverticum prioritási szempontjainak sorrendje változatlan marad. Az EasyBID tervek az ár alapú priorizáció szintjén fognak beleszólni a rendezésbe, a zóna elsődleges és másodlagos prioritása, valamint a terv prioritása mind megelőzik az ár alapú versenyt. Amennyiben ezen paraméterek megegyeznek, és egynél több kiszolgálható kreatív áll rendelkezésre (köztük EasyBID-es), akkor a rendszer megnézi a bannerekhez tartozó árat, és jelzi a Prebid rendszerének, hogy mekkora ár felett kér hirdetést (ezt a kommunikációban részvevő rendszerek figyelembe veszik a licitálás során úgy, hogy a licithez használt árhoz lehetőség van jutalék megadására is, amellyel ilyenkor számol az Adverticum AdServere). 

A kiértékelés folyamata 

  • az Adverticum rendszere az adott oldalletöltésnél kiválogatja, hogy a tartalomszolgáltatóhoz felvett kampányok közül mik jelenhetnek meg egy adott zónában, és azok közül melyik a legdrágább hirdetés (hagyományos ár alapú priorizáció alapján),
  • ezzel a megállapított minimál árral meghívja a Prebid Server-t, ami a megadott SSP-khez kérést küld, elindítja a licitálást
  • a Prebid Server elküldi a beérkező válaszokat az AdServernek,
  • az Adverticum rendszere ezeket ár szerint rendezi, a legmagasabbat megjeleníti és logolja. 

 FONTOS! A prebid szerverétől visszakapott válaszban többféle licit szerepelhet, de ezeket az Adverticum rendszere nem kezeli külön, minden alkalommal a megjeleníthető legdrágább hirdetést választja és szolgálja ki. (Ez igaz arra az esetre is, ha pl. egyedi megállapodás alapján egy adott deal-nek kellene futnia, de az az olcsóbb, így hátrébb sorolódik). 

Figyelem! Minél több SSP vesz részt a kiszolgálásban, annál nagyobb eséllyel kapunk maximális árat a hirdetésért, viszont annál tovább tarthat maga a kiszolgálás, így nagyon fontos, hogy a tartalomszolgáltatók csak a számukra legtöbb nyereséget hozó, minimális számú SSP-vel dolgozzanak. Ehhez nyújt majd elengedhetetlen segítséget az SSP-nkénti bevétel lekérésének lehetősége a statisztikánál.  

Amennyiben az EasyBID kérésekre nem kap a kiszolgálórendszer adott időben választ, akkor a bannerek kiválasztása a hagyományos módon folytatódik, mintha nem érkezett volna nyertes licit. 

A Prebid kommunikációval kapcsolatos induló timeout értékek (ezek a szolgáltatás használata közben tapasztaltak alapján később módosíthatóak):

  • kérésenként (request timeout): 1 másodperc
  • összes kérés (global timeout): 5 másodperc 

 

A KIÉRTÉKELÉS FOLYAMATA EASYSSP ÉS EASYBID EGYÜTTES HASZNÁLATA ESETÉN: 

  • az Adverticum rendszere az adott oldalletöltésnél kiválogatja, hogy a tartalomszolgáltatóhoz felvett kampányok közül mik jelenhetnek meg egy adott zónában, és azok közül melyik a legdrágább hirdetés (hagyományos ár alapú priorizáció alapján),
  • ezzel a megállapított minimál árra meghívja a Prebid Server-t, ami a megadott SSP-khez kérést küld, elindítja a licitálást,
  • a Prebid Server elküldi a beérkező válaszokat az AdServernek,
  • az Adverticum rendszere ár szerint rendezi, a legmagasabbat megjegyzi,
  • majd ezzel az árral bekérdez a Rubiconhoz (EasySSP kommunikációval), hogy tud-e adni annál drágább hirdetést,
  • amennyiben kap, akkor azt megjeleníti, ha pedig nem, akkor a Prebid Server-től kapott legértékesebb kreatívot szolgálja ki.

  

BEÉPÍTÉSI KÓDOK, SZEPARÁLT KÉRÉSEK

 

 FONTOS! EasyBID-es zónák alatt az EasyBID tulajdonságokkal ellátott zónák értendőek!

Amennyiben azt szeretnénk, hogy az EasyBID-es zónákat külön kérésben kezeljük, az alábbi meta tag-et szükséges a weboldal <head> részébe építeni (hasonlóan az EasySSP, azaz RTB-s zónákhoz):

 <meta name="separateRTB" content="true">

Abban az esetben, ha a fenti meta tag szerepel az oldalban, maga az invokáció a következőképpen módosul:

  • A zónák lekérésénél először csak a nem EasyBID-es és RTB-s zónákat kapja meg a Goa3 a szerverektől. Ezeket változatlan módon kezeli és beépíti.
  • Miután az összes kért zóna kiszolgálódott, az EasyBID-eseket és RTB-seket egy új kérésben megkapja és kiszolgálja ezeket a zónákat is. 

Ezt a lehetőséget használva gyorsabbá tehetjük a bannerek megjelenését, mivel nem fog az összes zóna „üresen” várakozni a külső rendszer válaszára, illetve nem akasztja meg az oldalak betöltődését. .

Document.write -os invokáció változásai: Ezesetben is csak a fent említett meta tag-et kell elhelyezni az oldalban, amelynek következtében a doc.write-os invokáció a következőképpen módosul:

  • a loadZones() metódust a már megszokott módon kell meghívni minden előtölteni kívánt zónára, majd ezek közül az Adverticum rendszere automatikusan kiválasztja és kezeli az EasyBID-es vagy RTB-s zónákat.
  • Magát a beépítést a hagyományos insertBanner() hívással tehetjük meg. Ez a hívás a nem EasyBID-es vagy RTB-s zónákat a hagyományos módon az oldalba építi, míg az EasyBID-es és RTB-s zónák esetében egy „sima” Goa3-as beépítési kódot ír az oldalba, így lényegében ezek a doc.write-os zónák Goa3-mas invokációval szolgálódnak majd ki.
  • Mivel az EasyBID-es és RTB-s bannereket minden dom.ready utáni esetben iFrame-ben jelenítjük meg, nem okoznak gondot a doc.write-ot tartalmazó függvényhívások sem. 

A doc.write-osan meghívott EasyBID-es vagy RTB-s zónák sima Goa3 hívásként szolgálódnak ki, tehát a nem EasyBID-es vagy RTB-s doc.write-os és goa3-as hívások beépülnek előtte.

Ebben az esetben lehetnek olyan bannerek az oldalban, melyek kizárhatják az EasyBID-eseket vagy RTB-seket.

(0 szavazat)
Ez a bejegyzés hasznos volt
Ez a bejegyzés nem volt hasznos

Hozzászólások (0)
Help Desk Software by Kayako case